Szeretettel köszöntöm Pinnye Község honlapján. Örülök, hogy érdeklődik 350 lelkes, falunk múltja, jelene, jövőbeni tervei és közösségi programjai iránt. Az itt lakók vendégszeretete, a falu természeti adottságai,a környék csendje mindenki számára vonzó lehet!

Egy képzeletbeli sétára invitálom Önt falunkba! Bízom benne, amennyiben még nem járt Pinnyén, elnyeri tetszését településünk, vagy ismerősként rácsodálkozik szépségére.

Látnivalók a településen

Római katolikus templom: Szűz Mária templomát 1852-ben építették a lebontott helyett. Középtornyos, egyhajós egyszerű épület. Berendezése neogótikus. A templom melletti oszlopon Mária szobor áll 1673-as évszámmal és egy Szentháromság-szobor, amely 1750 körül készült. Nepomuki Szent János szobra az Arany János utcában, a XVIII. századból származik. Pinnye határában áll Boldogasszony szobra. A szobor 1918-ben készült és a magyar Szent Koronával ábrázolja Máriát. Rákóczi utca szélén található a felújított kastély épület, mellette pihenőpark . A parkban országos védelem alatt álló, évszázados korú, libanoni cédrus látható. A kastély melletti parkban a Magyar Falu Program keretében megépülő közösségi rendezvénytér kerül felépítésre, a tervek szerint 2021-ben.

Üdvözlettel:

Farkas Tamás
plgármester